A Lélek, maga mögött hagyva a Skorpió sötét, transzformáló örvényeit, egy végtelennek tűnő, aranyló fennsíkra érkezett. A levegő itt forró volt és bizsergető, tele a tágulás és a szabadság ígéretével. Elérkezett a Kilencedik Kapuhoz, a Nyilas vidékére, ahol a Tejút ezüstös sávja szinte karnyújtásnyira vibrált az égen.
A Lélek, maga mögött hagyva a Mérleg kristálytiszta tükörtermét, egy nehéz, párás és sötét vidékre érkezett. A levegő itt már nem csengett ezüstösen; sűrű volt, mint a fekete víz, és érezni lehetett benne a föld alatti erők morajlását. A Napéjegyenlőség egyensúlya szertefoszlott. Elérkezett a Nagy Alászállás ideje.
A Lélek, maga mögött hagyva a Szűz tiszta kőkapuját és az alázatos munka csendjét, egy különös vidékre érkezett. Itt a levegő kristálytiszta volt, és mintha ezüstös harangjáték szólt volna a távolban. Elérkezett az Őszi Napéjegyenlőséghez, ahol a nappal és az éjszaka mélyen egymás szemébe néz, mielőtt a fény átadná helyét az árnyéknak. Ez volt az...
A Lélek, maga mögött hagyva az Oroszlán aranyló csillogását, egy csendesebb, hűvösebb vidékre érkezett. A levegőben az érett gabona illata terjengett, a napfény már nem égetett, inkább szelíden simogatott. Elérkezett az őszelő, az összegzés ideje. A Lélek érezte, hogy az útja feléhez ért, és ideje számot vetni azzal, mit gyűjtött össze eddig.
A Lélek, mikor megmerítkezett a Forrásában, találkozott az érzelmeivel. Teljes lett az elemekből, a teremtés alapjaiból nyert tapasztalás: az indító és intuitív tűz, az anyagba hozó, biztonságot adó föld, a szellem, az értelem világok közti száguldásának teret adó levegő, s az érzelmek óceánja, a végtelen víz felderítetlen mélységei. Megérkezik...
A Lélek, ahogy haladt, egyre inkább telítődött, elfáradt az elme zajában. A szavak és információk áradata már kimerítette. A rengeteg hatás ellenére mégis furcsa hiányérzet kezdte benne felütni a fejét: nagy lendülettel vetett bele magát a földi utazásba (Kos), majd alakot öltött, gyarapodott, biztonságot teremtett az anyagban (Bika), ezután...
A Lélek, miután biztonságba helyezte magát a Bika kertjében, hirtelen különös nyugtalanságot érzett. A csend és a stabilitás, ami eddig táplálta, most fojtogatni kezdte. Éhezni kezdett: új impulzusokra, friss szélre és ismeretlen tájakra vágyott. Ahogy átlépett a Harmadik Kapun, a völgy ezer apró hangra és vibráló fényre bomlott szét.
Miután a Lélek a Kos tüzével áttörte és elhagyta az Első Kaput, hirtelen egy sűrű, nehéz közegben találta magát. A Kos száguldása után itt minden lelassult. A Lélek megriadt.
A Lélek várakozott a köztes lét ködös határán. Nem volt ott idő, sem tér, sem öröm, sem fájdalom, csak néma készülődés. Érezte, hogy valami hívja, de a múlt súlyos láncai még visszatartották. Kereste a kijáratot, kereste azt a pontot, ahol újra formát ölthet, ahol ismét hús-vér valósággá válhat. Aztán egyetlen szempillantás alatt a köd felszakadt,...
